top of page

 Lehotai Fritz bemutatkozó

A “Lehotai Fritz” elnevezéssel (Füzy Tibor) gasztro összművészeti projekt ötlete a
gyermekkori élményeimtől indíttatva, a pályám során tanultakat és tapasztaltakat hasznosítva
fogalmazódott meg bennem.

Egyik nagyszülőm szakácsnő volt, másiknak pedig egy pécsi delikátesz boltja volt. Mivel
őket látva nőttem fel, így már gyermekkoromban elkezdődött a gasztronómia iránti
érdeklődésem, mely a mai napig töretlen.

Egész életemben kapcsolatban voltam a művészetekkel. Édesapám fotóművész volt, így
megtanított rajzolni, festeni, családom támogatta a zenei tanulmányait, zeneszerzést, gitárt,
zongorát tanultam. A magyar jazz élvonalához tartozó zenésztársaimmal jazz és világzenei
produkciókban vettem részt. Civil foglalkozásomhoz kapcsolódóan kidolgoztam a szakmai
kompetenciafejlesztés eddig Magyarországon még nem alkalmazott módszerét, melyet
jelenleg is oktatok az egyetemen. Az egyedi módszer szerinti oktatás és tudásátadás is
szenvedélyem, mely látásmód megjelenik a gasztronómiai tevékenységemben is.

Mindezen inspirációkat felhasználva jött létre a gasztronómia, mint összművészeti és egyben
edukációs produkció ötlete, melynek fejlesztése során a vendéglátóipari szakképesítés
megszerzését követően folyamatos tanulás mellett lakáséttermi alkalmi vacsora programokat
dolgoztam ki, melyek egy új megközelítésben és baráti hangulatban minőségi szórakoztatást
és kultúrálódást kívántak nyújtani az erre nyitott vendégek számára .

A gasztronómiára úgy tekintek, mint egy önkifejezési módra, melynek során az általam
szerzett tudást, élményeket megpróbálom átadni az adott eseményen résztvevők számára.
Ehhez természetesen szükségem volt arra, hogy megismerjem Magyarország, illetve a most
vezető trendet képviselő külföldi éttermek konyhaművészetét, a legkiválóbb éttermek menüit
megkóstoljam, környezetét és kultúráját megismerjem. Közel áll hozzám a fine bistro és a
fine dining étkezési kultúra, de ez nem zárja ki, hogy a finom tradicionális magyar ételeket
egyszerű tálalás mellett ne ajánlanám szenvedélyesen.

Örömömre szolgál, hogy e törekvésem visszhangra talált Pécs egyik ismert gasztronómiai
cégcsoportjánál is. A Mischler cukrászda és bisztró munkatársai és annak tulajdonosa
személyében egy professzionális szakmai háttérrel találkoztam, amely megalapozza az
együttműködés jövőbeli sikerét. A Mischler elkötelezett támogatója a régió termelőinek és
termékeinek szélesebb körben történő megismertetésének. Ezt a törekvést magam is osztom
és nagy örömmel vállalom fel annak népszerűsítését.

A Mischler találkozás adta az ötletet a Mischler & Lehotai Fritz vacsoraest megvalósításához,
melyen minden fogásnál valamely helyi termelő terméke is megjelenik az ételben. Egyúttal
az érintett évszak terményei is kiemelkedő helyet kapnak a menüsorban. És mindezt
szándékunk szerint a méltán elvárt magas gasztronómiai minőség mellett különleges
megjelenítéssel tálaljuk.

Ennek az egyedi vacsoraestnek leszek a házigazdája, melynek keretében a Mischler
bisztróval az ételek, alapanyagok, helyi termelők bemutatása mellett, olyan környezetet szeretnénk létrehozni, ahol mindenki laza, baráti hangulatban, minőségi finom ételeket
fogyasztva jól érzi magát, s egyúttal egyedi minőségi gasztro kulturális élményt is haza vihet
magával.

kép.png
Mischlerbistro_színes2_jav.jpg
bottom of page